Harcsa |
|
Harcsa
(Silurus glanis)
Eredete/előfordulása:
Közép- és Kelet-Európa vizekben, a Keleti-tengerbe folyó vizekben, Nyugat-Ázsiában és a Kaszpi-tengerbe torkolló folyók vízrendszereiben. Francia országtól az Aral-tóig nyúló sávban található meg, de északon és délen már hiányzik. A folyóinkban és állóvizeinkben egyaránt előfordul, de még a nagyobb bányatavakba is megtalálható, a telepítések miatt.
Fajtái: nálunk csak a leső harcsa (S. glanis L.) fordul elő.
Jellemzői:
A harcsát hatalmas fej, rövid, vaskos törzs és hosszú farok úszó jellemzi. Testét pikkelytelen, nagyon nyálkás bőr fedi, aránytalan testalkatú, mert feje a testéhez viszonyítva igen nagy, széles és lapított. Szájában sűrű, és apró kefeszerű fogak találhatók, garatnyílása tág, hatalmas gyomorral rendelkezik. A felső állkapcsán kétoldalt egy-egy hatalmas, az alsó állkapcsán pedig négy rövid bajusz található. Apró szeme a szájszöglet közelében helyezkedik el. Leginkább ízlelő és szaglószervét használja a táplálék észleléséhez, de a többi szervei is fejlettek. Mellúszói erőteljesek, jól fejlettek, míg a hátúszója, kevésbé fejlett, a hasi úszója pedig egészen a farok úszóig nyúlik. Alakja nagy kilengésű, kígyózó mozgást tesz lehetővé. A harcsa színe szürke vagy barnás árnyalatú, hasa felé világosodó. Legnagyobbra növő ragadozónk, hossza elérheti akár a 3-4m is, súlya pedig akár az 1q-t is. A Velencei- tavon különösen rejtett életet él. Előszeretettel tölti az év legnagyobb részét az úszó nádszigetek alatt, természetesen zsákmányszerzési céllal ki-kilátogat és ma már egyre több harcsát fognak a kotrások által visszamaradt mélyebb gödrök környékén is.
Szaporodása:
Ívás időszakában (május-júliusig) általában párosával járnak. Az ívó helyen a hím készíti a fészket, majd várja az ívásra hajlandó ikrás „harcsalányt”. Ha megtalálta, akkor körülöleli a nőstény has tájékát, kipréseli belőle az ikrákat, és rögtön meg is termékenyíti azokat. Az ikrákat a kikelésig óvja, védi. A harcsa a táplálék dús vizekben gyorsabban növekszik, a kétnyaras harcsa elérheti az 50 cm-t, és az 1-1,5 kg-ot.
Táplálkozása:
A nappalt, nyugalmi állapotban tölti, főként éjjel táplálkozó, rendkívül falánk ragadozó hal. Nagyon jó szaglással rendelkezik. Nem válogatós, amire csak lehet, rárabol. Legyenek azok férgek, rovarlárvák vagy keszegek, compók, sügérek, de nem veti meg a békát, az egeret sem, sőt a nagyobb harcsák néha a kisebb vízimadarakat is lerántják. Alkalmasint a telepített növendék halállományba is belekóstol. Falánk és útonállórabló, az iszapba bújva, bajuszait folyton ide-oda mozgatja, ez nem is lenne baj, csak a kis halak utána kapnak, mint a féreg után. Vesztükre, mert a harcsa általában beszippantja őket. Késő ősszel elvermel, ilyenkor már alig táplálkozik.
Horgászata:
A Harcsa főleg az iszapos aljú vizeket , mély gödröket kedveli. Májustól szeptemberig eredményes lehet a horgászata. A nagyobb példányok esetén komolyabb felkészültséget igényel, mivel ha betör az úszó szigetek alá eléggé nehéz onnan visszafordulásra kényszeríteni. Velencei- tavon igazán bevált módszerek még nincsenek a fogására, de néhány harcsa specialista már van, aki féltve őrzi titkát. Nyári melegben kitörő zivatarok előtt aktív, ilyenkor ingerlékennyé válik, szinte mindennek odavág, ami elé kerül, a pergető horgászok legnagyobb örömére. Ragadozóként az éjszakai órákban képes kihúzódni a part széléig is a bandázó kishalak után. A legmélyebb gödrös részeket kedveli, de tavasszal, amikor a napsütésben felmelegszik a part menti sáv, a harcsa kimerészkedik sütkérezni. A harcsára általában az úszós, fenekezős, valamint a pergetés, és a - halászoktól átvett - kuttyogatás módszerével horgászhatunk. Legtöbbször pergetős és élő csalis horgászatnál akadnak horogra a kisebb- nagyobb harcsák. Sajnos nagyon kevesen horgásznak rá, annak ellenére, hogy az állománya évről-évre növekszik, a horgászzsákmányban évente összesen mintegy 5q körüli mennyiségben szerepel. Pedig sok nagy súlyú (20-50 kg-os) harcsa él a tóban és egyre számosabb a növendék harcsák (1-3 kg-os) állománya is. Kapitális -70-90 kg-os matuzsálem harcsák is előfordulnak. A Velencei-tó eddigi- MOHOSZ által regisztrált - legnagyobb harcsafogása Nagy Gábor nevéhez fűződik, aki 2008 áprilisában, 97 kg súlyú kapitális harcsát fogott.
Előkészítés/feldolgozás:
A harcsa fehér húsa, jóízű és szálkamentes, megtisztíthatjuk, vagy megnyúzhatjuk. A testén levő nyálkát, sózással, kaparással, intenzív mosással távolíthatjuk el, ha nem boldogulunk, akkor egy pillanatra mártsuk, forró vízbe.
Ha nyúzni szeretnénk inkább a halat, akkor az alsó állkapocsnál fogva akasszuk fel. A nyakánál éles késsel vágjuk körbe a bőrét és a farka felé húzzuk le. A hasát, a kopoltyúig felvágjuk, óvatosan, hogy az epéje ki ne szakadjon, és belső részeit eltávolítjuk. Az ikrát és a tejet félre tesszük. Tisztítás után szárazra töröljük a halat. A húsát lefejthetjük a csontokról. Csontját halleveseknél, vagy alapleveknél felhasználhatjuk. A filéket szeleteljük vagy az étel jellegének megfelelő darabokra vágjuk.
Fontos tudnivalók a Velencei-tavi horgászással kapcsolatban:
Figyelem a tó nyugati részén elhelyezkedő Természetvédelmi Területre tilos bemenni és horgászni! Vízminőség megőrzése miatt a szoktató beetetést megtiltották a tavon, ezért csak nagyon kis mennyiségű csalogató etetést lehet csak alkalmazni.
Küldj be egy élménybeszámolót,te hogy pecáztál harcsára a Velencei-tónál, fotókat az itt fogott haladról, vagy egy garantáltan finom halétel receptet. A legjobb halételreceptek bekerülnek a „Horgászok - Halételei ”összeállításba
Fogási tilalom: csak a 80 cm alatti példányokra , 2014. május 02. - június 15.
Legkisebb kifogható méret: 50 cm.
Legkisebb kifogható méret: 50 cm.
Eredete/előfordulása:
Közép- és Kelet-Európa vizekben, a Keleti-tengerbe folyó vizekben, Nyugat-Ázsiában és a Kaszpi-tengerbe torkolló folyók vízrendszereiben. Francia országtól az Aral-tóig nyúló sávban található meg, de északon és délen már hiányzik. A folyóinkban és állóvizeinkben egyaránt előfordul, de még a nagyobb bányatavakba is megtalálható, a telepítések miatt.
Fajtái: nálunk csak a leső harcsa (S. glanis L.) fordul elő.
Jellemzői:
A harcsát hatalmas fej, rövid, vaskos törzs és hosszú farok úszó jellemzi. Testét pikkelytelen, nagyon nyálkás bőr fedi, aránytalan testalkatú, mert feje a testéhez viszonyítva igen nagy, széles és lapított. Szájában sűrű, és apró kefeszerű fogak találhatók, garatnyílása tág, hatalmas gyomorral rendelkezik. A felső állkapcsán kétoldalt egy-egy hatalmas, az alsó állkapcsán pedig négy rövid bajusz található. Apró szeme a szájszöglet közelében helyezkedik el. Leginkább ízlelő és szaglószervét használja a táplálék észleléséhez, de a többi szervei is fejlettek. Mellúszói erőteljesek, jól fejlettek, míg a hátúszója, kevésbé fejlett, a hasi úszója pedig egészen a farok úszóig nyúlik. Alakja nagy kilengésű, kígyózó mozgást tesz lehetővé. A harcsa színe szürke vagy barnás árnyalatú, hasa felé világosodó. Legnagyobbra növő ragadozónk, hossza elérheti akár a 3-4m is, súlya pedig akár az 1q-t is. A Velencei- tavon különösen rejtett életet él. Előszeretettel tölti az év legnagyobb részét az úszó nádszigetek alatt, természetesen zsákmányszerzési céllal ki-kilátogat és ma már egyre több harcsát fognak a kotrások által visszamaradt mélyebb gödrök környékén is.
Szaporodása:
Ívás időszakában (május-júliusig) általában párosával járnak. Az ívó helyen a hím készíti a fészket, majd várja az ívásra hajlandó ikrás „harcsalányt”. Ha megtalálta, akkor körülöleli a nőstény has tájékát, kipréseli belőle az ikrákat, és rögtön meg is termékenyíti azokat. Az ikrákat a kikelésig óvja, védi. A harcsa a táplálék dús vizekben gyorsabban növekszik, a kétnyaras harcsa elérheti az 50 cm-t, és az 1-1,5 kg-ot.
Táplálkozása:
A nappalt, nyugalmi állapotban tölti, főként éjjel táplálkozó, rendkívül falánk ragadozó hal. Nagyon jó szaglással rendelkezik. Nem válogatós, amire csak lehet, rárabol. Legyenek azok férgek, rovarlárvák vagy keszegek, compók, sügérek, de nem veti meg a békát, az egeret sem, sőt a nagyobb harcsák néha a kisebb vízimadarakat is lerántják. Alkalmasint a telepített növendék halállományba is belekóstol. Falánk és útonállórabló, az iszapba bújva, bajuszait folyton ide-oda mozgatja, ez nem is lenne baj, csak a kis halak utána kapnak, mint a féreg után. Vesztükre, mert a harcsa általában beszippantja őket. Késő ősszel elvermel, ilyenkor már alig táplálkozik.
Horgászata:
A Harcsa főleg az iszapos aljú vizeket , mély gödröket kedveli. Májustól szeptemberig eredményes lehet a horgászata. A nagyobb példányok esetén komolyabb felkészültséget igényel, mivel ha betör az úszó szigetek alá eléggé nehéz onnan visszafordulásra kényszeríteni. Velencei- tavon igazán bevált módszerek még nincsenek a fogására, de néhány harcsa specialista már van, aki féltve őrzi titkát. Nyári melegben kitörő zivatarok előtt aktív, ilyenkor ingerlékennyé válik, szinte mindennek odavág, ami elé kerül, a pergető horgászok legnagyobb örömére. Ragadozóként az éjszakai órákban képes kihúzódni a part széléig is a bandázó kishalak után. A legmélyebb gödrös részeket kedveli, de tavasszal, amikor a napsütésben felmelegszik a part menti sáv, a harcsa kimerészkedik sütkérezni. A harcsára általában az úszós, fenekezős, valamint a pergetés, és a - halászoktól átvett - kuttyogatás módszerével horgászhatunk. Legtöbbször pergetős és élő csalis horgászatnál akadnak horogra a kisebb- nagyobb harcsák. Sajnos nagyon kevesen horgásznak rá, annak ellenére, hogy az állománya évről-évre növekszik, a horgászzsákmányban évente összesen mintegy 5q körüli mennyiségben szerepel. Pedig sok nagy súlyú (20-50 kg-os) harcsa él a tóban és egyre számosabb a növendék harcsák (1-3 kg-os) állománya is. Kapitális -70-90 kg-os matuzsálem harcsák is előfordulnak. A Velencei-tó eddigi- MOHOSZ által regisztrált - legnagyobb harcsafogása Nagy Gábor nevéhez fűződik, aki 2008 áprilisában, 97 kg súlyú kapitális harcsát fogott.
A harcsa horgászatát ösztönözendő a 20 kg súly felett fogott és a MOHOSZ Velencei-tavi kirendeltségén bemutatott példányai esetén az országos szövetség ingyenes éves területi engedélyt biztosít a szerencsés horgász részére a következő évre!
Előkészítés/feldolgozás:
A harcsa fehér húsa, jóízű és szálkamentes, megtisztíthatjuk, vagy megnyúzhatjuk. A testén levő nyálkát, sózással, kaparással, intenzív mosással távolíthatjuk el, ha nem boldogulunk, akkor egy pillanatra mártsuk, forró vízbe.
Ha nyúzni szeretnénk inkább a halat, akkor az alsó állkapocsnál fogva akasszuk fel. A nyakánál éles késsel vágjuk körbe a bőrét és a farka felé húzzuk le. A hasát, a kopoltyúig felvágjuk, óvatosan, hogy az epéje ki ne szakadjon, és belső részeit eltávolítjuk. Az ikrát és a tejet félre tesszük. Tisztítás után szárazra töröljük a halat. A húsát lefejthetjük a csontokról. Csontját halleveseknél, vagy alapleveknél felhasználhatjuk. A filéket szeleteljük vagy az étel jellegének megfelelő darabokra vágjuk.
Fontos tudnivalók a Velencei-tavi horgászással kapcsolatban:
Figyelem a tó nyugati részén elhelyezkedő Természetvédelmi Területre tilos bemenni és horgászni! Vízminőség megőrzése miatt a szoktató beetetést megtiltották a tavon, ezért csak nagyon kis mennyiségű csalogató etetést lehet csak alkalmazni.
Küldj be egy élménybeszámolót,te hogy pecáztál harcsára a Velencei-tónál, fotókat az itt fogott haladról, vagy egy garantáltan finom halétel receptet. A legjobb halételreceptek bekerülnek a „Horgászok - Halételei ”összeállításba
