Madárrezervátum-Dinnyés |
|
Madárrezervátum-Dinnyés
A Velencei-tó kb. 10-12 ezer éves tó, amely egy ó holocén kori süllyedékben foglal helyet, melynek medrét kétárkos vetődés alakította ki. Földtörténeti viszonylatban ez egy igen fiatal képződmény. Kutatók az elmúlt 1500 évre visszamenőleg bebizonyították, hogy átlagosan 107 évente ki is szárad, ami sekély, átlagosan 1,2-1,5 méteres mélységével magyarázható.
A legutolsó bekövetkezett kiszáradás 1866-ban volt, amely 1993-ban is megismétlődött volna, ha nem kap a tó egy mesterséges vízpótlást.
A sekély vízborítás következtében a tó jelentős részét vízi növényzet, elsősorban nádasok borítják, melyek összmérete kb. 1000 ha, ami a tó kb. 2650 ha-os területének mintegy 40%-át, teszik ki. A nádas területek nagyobb mértékű összefüggő zónái a nyugati oldalon jöttek létre, melyek a Császár- csatorna szintén nyugati befolyójától tápanyag gazdag friss vízhez tudnak jutni. Itt speciális képződményként az idők során kialakultak az úszólápok, melyek mintegy 200-250 ha-os kiterjedésükkel nagyon jelentősek Európai viszonylatban is. A nagy kiterjedésű háborítatlan vízi világ már több száz éve híressé tette a környéket, ami neves kutatókat vonzott a világ számos országából. Nekünk mégis a hazai természettudósok közül Herman Ottó és Chernel István nevét a legfontosabb ismernünk, akik a madártani (ornitológiai) értékeket térképezték fel itt elsősorban. Ezek közül többek között a nagy kócsag, a kanalas gém, a vörös gém, a bölömbika, a nyári lúd, a kékbegy, és számos récefaj otthonára leltek a nehezen megközelíthető mocsárvilágban. A téli időszakban északi vendégként több tízezres csaptokban megjelenő vetési lúd és nagy lilik hangjától zajos a tó környéke. A korai, védelemre tett kísérletek 1958-ban érték el céljukat, amikor 420 ha-on létrehozták a Velencei-tavi Madárrezervátumot, mely tavaly ünnepelte 50. születésnapját.
A terület fokozottan védett, csak engedéllyel látogatható.
A 60-as években Dr. Balog Márton botanikus-kutató érdekes felfedezést tett az úszólápos területen. Egy jégkori maradványnövényt fedezett fel, mely inkább Észak-Európára jellemző, de ott is nagyon ritka. E növény a hagymaburok orchidea. A féltett botanikai érték legjelentősebb hazai élőhelye lett e fajnak a Velencei-tó. E mellett tőzegpáfrány, tőzegmoha gazdagítja az élőhely fajlistáját.
A terület testvére a Dinnyési Fertő természetvédelmi terület, mely a Velencei-tó délnyugati sarkából húzódik Seregélyes irányába. Ez terület 1966-ban nyerte el a védettséget 545 ha-on és a Velencei-tóhoz hasonlóan jelentős vizes élőhelyként van számon tartva.
Kiss Péter
Őrkerület vezető.
Velencei-tavi Madárrezervátum.
Duna-Ipoly Nemzeti park
A Velencei-tavi Madárrezervátum Természetvédelmi Terület a Nemzetközi jelentőségű vadvizek jegyzékében
A legutolsó bekövetkezett kiszáradás 1866-ban volt, amely 1993-ban is megismétlődött volna, ha nem kap a tó egy mesterséges vízpótlást.
A sekély vízborítás következtében a tó jelentős részét vízi növényzet, elsősorban nádasok borítják, melyek összmérete kb. 1000 ha, ami a tó kb. 2650 ha-os területének mintegy 40%-át, teszik ki. A nádas területek nagyobb mértékű összefüggő zónái a nyugati oldalon jöttek létre, melyek a Császár- csatorna szintén nyugati befolyójától tápanyag gazdag friss vízhez tudnak jutni. Itt speciális képződményként az idők során kialakultak az úszólápok, melyek mintegy 200-250 ha-os kiterjedésükkel nagyon jelentősek Európai viszonylatban is. A nagy kiterjedésű háborítatlan vízi világ már több száz éve híressé tette a környéket, ami neves kutatókat vonzott a világ számos országából. Nekünk mégis a hazai természettudósok közül Herman Ottó és Chernel István nevét a legfontosabb ismernünk, akik a madártani (ornitológiai) értékeket térképezték fel itt elsősorban. Ezek közül többek között a nagy kócsag, a kanalas gém, a vörös gém, a bölömbika, a nyári lúd, a kékbegy, és számos récefaj otthonára leltek a nehezen megközelíthető mocsárvilágban. A téli időszakban északi vendégként több tízezres csaptokban megjelenő vetési lúd és nagy lilik hangjától zajos a tó környéke. A korai, védelemre tett kísérletek 1958-ban érték el céljukat, amikor 420 ha-on létrehozták a Velencei-tavi Madárrezervátumot, mely tavaly ünnepelte 50. születésnapját.
A terület fokozottan védett, csak engedéllyel látogatható.
A 60-as években Dr. Balog Márton botanikus-kutató érdekes felfedezést tett az úszólápos területen. Egy jégkori maradványnövényt fedezett fel, mely inkább Észak-Európára jellemző, de ott is nagyon ritka. E növény a hagymaburok orchidea. A féltett botanikai érték legjelentősebb hazai élőhelye lett e fajnak a Velencei-tó. E mellett tőzegpáfrány, tőzegmoha gazdagítja az élőhely fajlistáját.
A terület testvére a Dinnyési Fertő természetvédelmi terület, mely a Velencei-tó délnyugati sarkából húzódik Seregélyes irányába. Ez terület 1966-ban nyerte el a védettséget 545 ha-on és a Velencei-tóhoz hasonlóan jelentős vizes élőhelyként van számon tartva.
Kiss Péter
Őrkerület vezető.
Velencei-tavi Madárrezervátum.
Duna-Ipoly Nemzeti park
A Velencei-tavi Madárrezervátum Természetvédelmi Terület a Nemzetközi jelentőségű vadvizek jegyzékében
